Az alábbi sorok Heisz Ferenc írása:

A rajzeszközök behatóbb megismerése egy sikertelen műegyetemi felvételi vizsgát követő, kényszerből választott egyéves műszaki rajzolói munkaviszony kapcsán mélyült el, egy fantasztikus építésztervezői kollektíva révén. Persze korábban, már az általános iskolában is megigézett a ceruzahegyezés során érzett csodálatos cédrusfa-illat, de professzionálisan csak később kerültem kapcsolatba a legkülönfélébb papírokkal tuskihúzokkal, körzőkkel, sablonokkal, vonalzókkal és persze ceruzákkal valamint az ezekhez tartozó kiegészítő eszközökkel.
Több évtizedes építész szakmagyakorlásomnak csak az elején foglalkoztam tervezéssel, de ahogy a mondás tartja: műszaki ember gondolatait rajzban fejezi ki, így az írás és rajzolás és annak szeretete végigkísérte eddigi életemet.
Tudatos gyűjtésre több, mint két évtizede adtam a fejem, de kezdetben „mindenevő” voltam, az építési szakmához tartozó mindenfajta rekvizitumra rárepültem, amely megnyerte tetszésemet, így aztán számos vízmérték, optikai műszer, colstok, függőón, iratcsipesz, makett és plakett, de még téglagyári részvény is lapul a tárolóimban. Legkiterjedtebb persze a rajzeszközös – ceruzás gyűjtemény, amelyet szívesen mutatok meg olykor munkatársaimnak, de természetesen november 16-án a Pen Show látogatóinak is.




Ez évben – hasonlóan a tavalyihoz – fiaimmal keresztmetszetet szeretnénk bemutatni az antik, retro rajz- és irodai eszközökről, valamint egy-egy mai, de tradicionális alapokra épülő eszközt, mint például a patinás nevű Blackwing ceruzákat, amihez az USA-ból kapunk némi segítséget. Vágyam, hogy az ifjabb generációknak is tájékoztatást adhassunk ezekről az érdekes és gyakran valóban gyönyörű tárgyi eszközökről, ezáltal kedvet kapjanak a virtuóz számítógépes egértologatáson kívül a szabadkézzel végzett önkifejezéshez is a bemutatandó elbűvölő tárgyak látványa kapcsán.
Akit behatóbban is érdekelnek a kiállított és a most be nem mutatott eszközök, tárgyak, annak javaslom, hogy keresse meg iroda-üzletünket a Budapest, II. kerület Ürömi utca 37. szám alatt.